Sapka mánia*

Gondolom már észrevettétek,hogy Nikolast soha nem látni sapka,vagy kalap nélkül.Nem árulta el ,hogy miért is nem.De az After Xben nyilatkozott mániájáról:

 

Az X-faktor versenyzőjét eddig csak kalapban vagy sapkában láthatták a nézők. Az After X című műsorban azonban ígéretett tett, hogy ha nyer, akkor megválik a fejfedőtől.

 

Nikolas: „Ha nyerek, leveszem a kalapom!”

Takács Nikolast az X-Faktor kezdete óta senki nem látta kalap nélkül. Imidzsének szinte kötelező elemévé váltak a különleges fejdíszek, amivel nincs is probléma, hiszen a világhírű Jamiroquai énekesét, Jay Kayt is sokan az extravagáns kalapjairól azonosítják. És hogy mi a közös Nikolasban és

Jay Kayben? A kiváló énektudás feltétlenül, de az After X-ben azt is megtudtuk, hogy a kalaptervezőjük is ugyanaz az ember. 

A fiatal tervezőnő elmondta, hogy nem csak a fent említett hírességnek álmodta meg a fejfedőjét, hanem Suzanne Vegának, sőt, az angol királynő kalapjainak a tervezésében is részt vett. Így Nikolas igazán nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a színpadi megjelenésében ilyen profi és szakavatott kezek dolgozhatnak. A nagy kalapmustra közben

Ördög Nóra persze nem bírt a kíváncsisággal, és feltette a nagy kérdést:

 

– Miért hordasz állandóan sapkát?

 

– Azért, hogy legyen miről beszélni, és legyen mit kérdezni, például, hogy miért van rajtam kalap – mondta viccelődve Nikolas az After X-ben.

 

 

 

Nikolas végül fogadalmat tett a Cool stúdiójában. Kijelentette, ha ő nyeri meg az X-Faktort, akkor leveszi a kalapját!

Forrás:starity.hu

 

 

látogató van itt
 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU